Századok sisakjai
Vásárok 2017
Ars poetica

Mióta az eszemet tudom, folyton alkotok. Gyermekkoromban sokat rajzoltunk, festettünk és készítettünk jó pár játékot, díszletet és jelmezt a saját örömünkre. Első, komolyabb térbeli szárnypróbálgatásaim színtere is természetesen az Úri utcai családi műterem volt. Édesapám szabad teret engedett serdülőkorom Giger ihlette szárnyaló fantáziájának, melynek következtében az ódon falak közé papírmaséból formázott, kísérteties megvilágítású sárkányok, mitológiai lények és a fantázia világának különböző teremtményei költöztek, melyeket őrjítő erővel húzott a mélybe a szoba padlójára felfestett, hatalmas, vöröslő örvény. Édesapám csak akkor parancsolt megálljt teremtményeim seregének, mikor már úgy érezte, hogy lassan őt is kiszorítják megszokott életteréből.

Néha elmélázom azon, hogy miért is éppen páncélkészítő lettem? Bár már gyermekkoromban is magával ragadott a történelemi századokba visszavezető képzelet, de gyermeki álomvilágomban sohasem kaptak kiemelt szerepet a páncélok. Az alkotás öröme vezetett és én csak sodródtam vele. Azt gondolom, hogy bármely más, akár kézműves vagy szépművészeti mesterség felé sodort volna az élet, azt épp ilyen szenvedélyes alkotásvággyal élném meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a páncélok mellett is jó pár középkori fa és bőr használati tárgy és a kislányomnak készített gyermek bútor került ki már a műhelyemből.

A páncélkészítés ötlete csupán akkor fogalmazódott meg bennem, amikor 1-2 éves hagyományőrző múlttal a hátam mögött rá kellett döbbentem, hogy a korábban vásárolt páncél, már nem felel meg az elvárásaimnak, viszont nem áll rendelkezésemre az a hatalmas pénzösszeg, amelybe az általam megálmodott vért kerülne, s amelyre csak akkor van esélyem, ha én magam készítem el. Így kezdődött a történetem 2002 ben.

A családunk ereje abban is megmutatkozik, hogy olyan férfivá növelt, aki nem riad vissza a kihívásoktól és nem adja fel egykönnyen, ha kudarc éri. Ezek nélkül a tulajdonságaim nélkül aligha juthattam volna el idáig, hiszen egy páncél elkészítése rengeteg kihívással és kudarccal szembesíti az embert. Nem beszélve persze az erős fizikai igénybevételről, amely az elmúlt években a teljes fizikumomat jelentős mértékben átformálta.

Nem is csoda, mivel sokszor órákig ütöm csak a vasat, hogy végül az én elképzeléseimnek engedelmeskedjen. Persze az alkotás folyamata nem ilyen egyszerű. Alapvetően abból indulok ki, hogy egy anyagban benne van mindennek a lehetősége és kizárólag a készítő szaktudásán és lelkiállapotán múlik, hogy mit hoz ki belőle. Ezért is élem meg személyes kudarcként azok az alkalmak, amikor nem sikerül a megfelelő formát előcsalnom.

Pedig a vasnak is lelke van. S én kizárólag akkor vagyok képes igazán figyelni rá, amikor valójában szétszóródik a figyelmem. Kicsit úszok a cselekményben, amit folytatok és nem az éles tudatommal irányítom azt, amit csinálok, hanem csak úgy úszik a kezem. És pontosan ettől lesz olyan a forma, amilyet szeretnék.

Az izgalmas része az, hogy egy sík felületből, egy fémlemezből, térbeli formát hozok létre, ami nem szimplán térbeli forma, hanem egy működő szerkezet, forgó, csúszó pántokkal, zsanérokkal és szegecsekkel.

„Élő szövet a külső fémvázban…” – Időnként azt gondolom, hogy kicsit olyan ez, mint Frankenstein munkája, aki egy hideg halott anyagból összeállított testet életre keltett. S bár jómagam nem adok valódi életet teremtményeimnek, azok, aki magukra öltik őket, saját testük által töltik meg élettel.

Mostanság, hogy egyre többször kerülnek ki a kezem közül olyan darabok, amelyek elkészítéséről néhány évvel ezelőtt még álmodni sem mertem volna, s így egyre fájdalmasabbnak tűnik az elvállás. Hiszen az ilyen páncélokat legszívesebben kiraknám a lakásban, hónapokig elnézegetném őket és izgalommal telve várnám a következő történelmi fesztivált, ahol majd magamra ölthetem őket. Ehelyett van, hogy a megrendelő számára olyan sürgős az átvétel, hogy már az elkészülés napján elszakít még olyan műveimtől is, amelyek hosszú hetek munkája által különösen a szívemhez nőttek. Egyetlen gondolat vigasztal csupán, hogy jó pár múzeumba betérve és a legtöbb hazai és sok külföldi történelmi fesztiválon is újra találkozhatok az alkotásaimmal és kissé nosztalgikus felhanggal tűnődhetek újra el rájuk nézve életem bennük testet öltő folytonos változásán.

 
Szálfegyver nyél külön is kapható
Páncélkölcsönzés