Századok sisakjai
Vásárok 2017
A sisakok rövid története

A sisak a páncélzat azon része, amely még a 20. századra sem ment ki a harcterek „divatjából”. Ennek egyik oka, hogy a sisak az emberi test legérzékenyebb és legfontosabb részét, a fejet védi. Az ellenfél is sokszor ösztönösen támad fejre hiszen egyetlen találattal harcképtelenné teheti a másikat. Éppen ezért, egy harcos ha megengedhette, hogy bármilyen fegyverzetet is vásároljon magának, az először bizonyosan egy sisak volt.

Kiemelt szerepe miatt számos formába, stílusban és céllal készítettek sisakokat a régmúlt mesterei. Anyagukat és minőségüket mindig a cél, a kordivat és a rendelkezésre álló nyersanyagok határozták meg. Általános jellemzőjük azonban hogy mindig a legerősebb rendelkezésre álló fémekből készültek (általában 2-3 mm) s felületük kialakítása olyan volt, hogy az érkező pengét lecsúsztassák, a fejről.

IX. századi sisakok

A IX. században jelent meg a középkor első jellegzetes sisak családja, a viking sisak. Formájuk a legszegényebbek egyszerű félgömb alakú fejvédőitől kezdve az előkelők gazdagon díszített sajátos „szemüveggel” és láncgallérral is rendelkező sisakjáig, sokféle volt. Egyes viking sisakokat elláttak párnázott arccsont védő lemezzel. Ezeket föl lehetett kötni a sisak oldalára s innen származik a téves hiedelem a szarvakkal díszített viking sisakokról.

Gjermundbu sisak

Gjermundbo sisak

gjermudbusisak

X-XIII. századi sisakok

Valamivel később, honfoglalásunk korában aztán nyugaton újfajta sisaktípus kezdett terjedni. A X-XI század fordulójának meghatározó típusa, a normann sisak, mely egészen a keresztes hadjáratok nagy időszakáig, a XII századig részben divatban maradt. Vagyis Hódító Vilmos Angliát leigázó lovasai és Oroszlánszívű Richárd lovagjai is ugyanolyan sisakokat hordtak még. A félgömb vagy kúp alakú fejvédő jól védte a harcost a felülről érkező csapások, vágások ellen. Kiegészítésül jellemzően mindig orrvédővel látták el, ez azonban nem takarta viselője arcát. Aki csak tehette, egy arc elé húzható láncmaszkkal és láncgallérral egészítette ki sisakját.

Normann sisak 11-13. század

Normann sisak 11-13. század

Normann sisak

Normann sisak

Wenceslaus sisak

Wenceslaus sisak

A XII. században már az orrvédő helyett légzőnyílásokkal átütött vaslemezek kerülnek a sisakok elejére, így egyre nagyobb védelmet biztosítva az arcnak. A teljes fejet körben védő, henger alakú sisak a fazéksisak (great helm) a XIII században terjed csak el. A sisak elejére gyakran került kereszt alakú erősítő pánt. Légző lyukakat jellemzően a jobboldalon hagytak, mivel a sisak bal alsó oldalát egy plusz acéllemezzel erősítették meg belülről (a harcos a legtöbb ütést ide kapta). Egyetlen hátránya ezeknek a sisakoknak, hogy tetejük kerek és lapos, s így nem tudta lecsúsztatni a fejtetőre mért ütéseket.

A XIV. századra már kialakul a great helm-ek célszerűbb formája, melyek a lapos helyett kúpos tetővel bírnak. Ezeket üstsisaknak nevezzük. Azonban még ez sem volt tökéletes, hiszen erősen korlátozta a látást, a hallást és a levegőhöz jutást, ráadásul súlya is nagy volt. Nem csoda tehát, ha gyorsan felváltja a csúcsos tetejű, könnyű, először még arcvédő nélküli sisak a „bascinet”. Ennek alsó gallérjához lánccsukja csatlakozik. Később kiegészül egy hosszúkás, kutyapofára emlékeztető arcvédővel melyet fel lehetett hajtani.

A XV. századra érik el a középkori sisakok legbonyolultabb és legprecízebb formájukat. Ekkorra már az acélgyártás minősége igen magas fokra fejlődött és nagyon jó minőségű sisakokat tudtak előállítani, sőt egyes városok már csak egy bizonyos páncéldarab készítésével és annak tökéletesítésével foglalkoztak. Két eltérő stílus is kialakult a páncélkészítésben. Az itáliai és a német.

Az itáliai stílusú sisakot „armet” – nek hívjuk. A sisak megőrizte a bascinet előnyeit, sőt tovább is fejlesztette azokat, ugyanis a sisak haranghoz itt kétoldalt, a nyak körül összekapcsolható lemezek kapcsolódnak, melyek megvédik a nyakat. Ezt a fajta sisakot nem lehet leütni az ember fejéről, hiszen teljesen köré van rögzítve. Az armet sisak elkészítése hihetetlen szaktudást és ügyességet igényelt.

A német mesterek is megalkották a maguk gótikus sisakját. Ez lett a „salade”. Sisak harangja követi a fej formáját s hátul egy hosszú, csúcsos tarkóvédőben végződik. A szemnek egyetlen vízszintes, nagyon vékony nyílást hagytak. Sokszor egy plusz, merevítő gerinc is erősítette a sisak tetejét. A sisak egyetlen hiányossága, hogy a fülek vonalánál nem ért lejjebb. Ezért volt szükség rá, hogy egy csésze alakú állvédővel egészítsék ki, melyet egy kapoccsal a mellvérthez erősítettek. Ez volt az úgynevezett „bevor”.

Az utolsó sisaktípus, a főleg francia és itáliai földön kedvelt „barbutá” –nak nevezett sisak volt. Ez formájában leginkább az ókori hoplita sisakokra emlékeztet, az arcot védi, de a látást nem korlátozza. A bascinet sisak egyszerűbb, egyenesebb változata. Főként gyalogosok és íjászok kedvelték nagyon.

Forrás:

Töll László: Élet és Halál Urai a Csatatereken – Elődeink Fegyverei (Megjelent: Veszprémy László: „Az Árpád – és Anjou-kor csatái, hadjáratai” c. könyvében. Budapest, Zrínyi kiadó, 2008.)

 
Szálfegyver nyél külön is kapható
Páncélkölcsönzés