Századok sisakjai
Vásárok 2017
A XV. század páncéljai

Részlet a Mathias Rex Egyesület páncéltörténeti tablójából

Írta: Hézser Benedek és Németh Ádám

A páncél

A harcosok az idők kezdete óta viselnek testüket védő öltözetet. Ez mindig is felszerelésük egyik legékesebb és legjobban megbecsült darabja volt. Vértezetet szinte mindenből készítettek: textilből, bőrből, fémből.
A legtehetősebb harcosok rendelkeztek rendszerint a legpompásabb vértekkel, melyek főleg fémből készültek. Európa csataterein nagyon sokáig a láncszemekből összekapcsolt páncélingek voltak a jellemzőek. Láncból inget, csuklyát, sőt még harisnyát is készítettek. Ezek remekül védtek a vágások, ellen, de a szúrások és nyílvesszők ellen már kevésbé.
Az 1300-as évek második felében már elterjedtek a lemezből készült vértdarabok is. A következő száz évben pedig a lemezpáncélok már felváltották a láncingeket. A közgondolkodásban ezeket a vértezeteket szoktuk „lovagi páncél”-ként emlegetni, holott csak a lovagkor végén, a középkor utolsó száz évében terjedtek el.

Esendő lovagok?

A gótikus lemezvértezetekről számtalan tévhit kering. Legelterjedtebbek ezek közül, hogy hihetetlen súlyuk miatt a harcosok nem tudtak bennük mozogni és csak daruval lehetett őket lovukra emelni. Ha pedig a harcos a földre került, nem tudott többé felállni.
Valójában ezek egyike sem igaz. A késő-középkori harci vértezetek maximális súlya 30-35 kg volt. Ez megfelel egy modern gyalogos katona menetfelszerelésének, ráadásul a páncél súlya az egész testen arányosan eloszlik.
A páncélokat úgy alkották meg, hogy a lehető legnagyobb mozgási szabadságot biztosítsák és alkalmazkodjanak az emberi testhez. Hála az egymáson elcsúszó lemezek technikájának, a harcos könnyedén mozoghatott páncéljában s a harcban ez döntő fontosságú volt.
Bár valóban előfordultak olyan vértezetek, melyekhez darut is használtak, ezek azonban a kivételesen nehéz, lovagi tornákon használt páncélok voltak. Valódi harcban sosem viselték őket.

Mit bír a páncél?

A teljes gótikus vértezetek a középkori páncélok fejlődésének abszolút csúcsai. Ekkorra jutott el a kohászat olyan szintre, hogy elég jó minőségű acéllemezeket tudjanak készíteni az egész test védelmére. Vastagságuk 1,5-3 mm közt mozgott attól függően, hogy a testen hol helyezkedtek el.
Azonban nem csak az anyag szilárdságában, de formájában is bízhattak a mesterek. A lemezeket úgy domborították, hogy az ütések/vágások lecsússzanak róluk. Ezenkívül a páncél felületének speciális bordázata is segített elvezetni a pengéket az érzékenyebb vagy gyengébb felületekről. Egy teljes vértezetet gyakorlatilag könnyű fegyverekkel nem lehetett átszúrni, vágni vagy ütni. Egyes lovassági lándzsák, alabárdok, buzogányok, csákányok számszeríjak közelről, illetve a puskák tudtak csupán kárt tenni bennük.

Mi van a páncél alatt?

A köztudatban nem igazán él a tudat, hogy a vértezetek alá a harcos kénytelen volt vastag, párnázott ruházatot venni. Erre azért volt szükség, mert a fémlemezek vagy láncszemek ugyan megvédték testét az éles pengétől, de a mozgási energiát nem nyelték el. Egy elég erős ütés akkor is megsebesíthette a harcost, ha volt rajta páncél.
Ez ellen az erő ellen védett a bélelt kabát. Lényegében ez egy rövid, több réteg textillel kitömött nagyon vastag kabát, melyhez hasonlókat már az ókor óta használtak. A kabát mellé bélelt csuklyát vagy sapkát is viseltek, így a sisak alatt is védve voltak az erős ütések hatásától.
Amellett, hogy védte testüket, a bélelt kabát volt az egyik legkényelmetlenebb része a páncélnak. Ez egy télikabátnál is vastagabb, teljesen zárt ruhadarab, s a háborúkat főleg tavasszal és nyáron vívták. Így a harcosnak az első pillanattól kezdve hihetetlenül melege volt benne. Egyetlen hűtésül csak az erős izzadás szolgált.

Németek és olaszok

A 15. századra két jellegzetes stílus is kialakult a páncélok készítésében. Az egyiket a lombardiai és itáliai mesterek diktálták, míg a másikat a német városok páncélverői.
Olaszok: Az olasz vértezetek jellegzetessége, hogy sok egymás mellett elcsúszó fémlemezt használtak, illetve ahol nem, ott nagy, egybefüggő fémfelülettel borították a harcos testét. Többféle sisakot is használtak, például az ókori görög sisakok mintájára készült „barbutát”, vagy a teljes arcot és nyakat is fedő, igen bonyolult „armet” -et is.
Németek: A német mesterek leginkább a férfidivatot követték a páncélverésben is. A test vonalát követő, passzentos vértezeteket alkottak. Számtalan bordázott felület és az olasznál erősebb díszítettség jellemezi ezeket a páncélokat. Fontos, hogy a németek a fej védelmét két páncéldarabbal oldották meg. A fejet az áll vonaláig a sisak fedte. Az állat és a nyakat pedig az ún. álvért, melynek szíját a tarkó mögött csatoltak össze.
A 15. században ez a két stílus gyakran összekeveredett és hatott egymásra, a legtöbb ránk maradt vértezet e két stílus jellemzőinek a kombinációja.

Urak és zsoldosok

A páncélok külsejének és kialakításának a praktikumon kívül rangjelző szerep is jutott. Minél bonyolultabb, minél díszesebb volt egy vértezet, annál jobban tükrözte viselője előkelőségét.
Teljes vértezetet csupán kétféle harcos engedhetett meg magának. Az egyik csoport volt a nemes férfiaké. Ők igyekeztek a lehető leglátványosabb és legpompázatosabb egyedi vértezeteket elkészíttetni maguknak. Miksa főherceg vértjén például nem csak számos áttört aranyozott díszítés található, de legalább 2-300 aranyozott szegecs tartja össze. Aki azonban nem engedhetett meg magának egy méretre készült pompázatos páncélt, annak meg kellett elégednie egy már előre elkészített „konfekció” darabbal.
A másik csoport, akik modern vértezetben harcoltak, a zsoldosok voltak. Ezek főleg egyszerű közemberek voltak, akik hivatásos katonaként azt szolgálták, aki csak megfizette őket. A zsoldosok közül sokan igen jól kerestek, ezért nem volt ritka, hogy ki tudták fizetni az előre elkészített jó minőségű páncélokat. Mátyás király seregének gerincét több ezer vértes, zsoldos lovas adta.

 
Szálfegyver nyél külön is kapható
Páncélkölcsönzés